1. Rutin akció

Erica Jade nyelt egyet és próbált nem a reggelire elfogyasztott zöldséges omlettre gondolni. A szennyvízfolyamból áradó bűz mindent betöltött, mindenhova beette magát. Az iszapsárga folyó hangos robajjal zúgott végig, itt-ott feltűnt egy félbetört deszka, ázott papírfecni vagy döglött tetem, amit a szennyes habok játékszerként dobáltak ide-oda. Húsz méterenként fémhídak íveltek át felette, megkönnyítve az átkelést a túlsó partra.
A lány hátrasimította barna haját és ellépett a védőkorláttól, remélve hogy ezzel kijuthat a bűz hatósugarából. Hawkins épp a fémajtó mellett állt, a hátát mutatva Ericának és azon volt, hogy lecsavarja az azt védő fedlapot.
Neyy tőle jobbra állt és a csatorna keleti végét figyelte, a macskaszerű lény bal kezét a pisztolytáskáján nyugtatta.
– Mit is akarunk mi ellopni? – törte meg a csendet Erica. A bűzt úgy ahogy kezdte megszokni, legalábbis már nem akarta elhányni magát.
– Egy vegai klánvezér egykori tulajdonát képező vegai kelyhet. – Kiszedte az utolsó csavart is a burkolatból, majd óvatosan leszedte.-
– Szóval egy pohár miatt vagyunk itt, a galaxis egyik legelcseszettebb világán.
– Nem neccesebb, mint kirabolni egy vr’a kincsestárt. A helyedben örülnék, hogy ennyire zsíros munkákat kapunk.
–Stevenek is köszönhető - szólt közbe Erica. A törő kellően kreatív volt ha a munkájáról volt szó, igaz néha közbeszólt a fiú kétbalkezessége és önbizalomhiánya. Erica számára szimpatikus volt, már amikor nem adta a szerencsétlenkét.
– Ja, neki is – nyögte ki Trent.
Erica felsóhajtott és Hawkins háta mögé lépett, átkandikált a válla felett. Az áramkör közepén egy chip ült, jobb és bal oldali része kidomborodott, a szerencsevadász óvatosan ráhelyezte a bal mutató és középső ujját és óvatosan lenyomta. A szilíciumlapka egy pattanás kíséretében kiugrott foglalatból, Hawkins kiszedte és a Russel által átprogramozottat helyezte a helyére
Ez is Steven ötlete volt, ő juttatta be őket Venta-tyr kincseskamrájába három hónappal ezelőtt, és még sokszor megmentette az irhájukat. 
Az akciókból sok pénz folyt be, és ez nagyon jól jött az utóbbi hat hónapban, mivel kicsit problémás volt megélni az olyan szerencsevadászoknak, mint ők. A Tellusi incidens után mindent folyamatosan ellenőriztek, nehogy feltűnjön egy újabb Vince Henderman.
Persze a vykronok is rámenősebbek lettek, több bolygóra is konvojra lecsaptak. Az átlagember inkább a felfegyverzett utasszállítókat választották. A csempészet még nehezebb lett, minden ugróponton a vállalatok csatahajói őrködtek.
Így hát maradt ez, olyan dolgok meglovasítása, amik mások tulajdonában voltak és
– Poénos lenne, hogy ha elkezdenék vijjogni, mint a riasztó? – kérdezte Erica.
– Megijednék, és azt mondanám, hogy ez szar vicc volt – válaszolta Trent.
– És nem kapnád meg a részed – tette hozzá a Neyy, elvigyorodott, elővillantva jókora szemfogait.
– Miért vagytok ilyen feszültek?– mondta Erica.

A csapat vezetője visszacsavarozta a kezelőpanel tetejét, az érintőképernyőn egy numerikus billentyűzet jelent meg, Hawkins beütött egy számsort, mire az ajtó magától félresiklott, egy az épület felső szintjeire vezető csigalépcsőt fedett fel.

- Menjünk – szólalt meg Trent és elindult, Erica követte, a sort Neyy zárta.
A megbízójuk egy Irqoul Jerich nevű vegai volt, a lány soha nem tudott volna megbízni ezekben a hüllőkben. A vr'ak kapzsik voltak, ez igaz, de legalább valamiféle becsületkódex szerint éltek, amit az életük árán is betartottak. Egy vegai azonban a saját és a klánja érdekeit nézte, pontosan e sorrendben. A csapatnak hatalmas szerencséje volt, hogy a vegainak annyira kellett a kehely, hogy inkább a saját érdekeit nézte, ami pont egybevágott a csapatéval.

Elhozni a műkincset, és ehhez hajlandó volt mindent megadni a számukra. 
Zsíros melónak ígérkezett jó fizetéssel.
A kilencvenedik emeleten értek ki fél órás lépcsőzés után, egy körfolyosó futott körbe. A belső részét vörösmárványból készült csempe borította, a külsőt egy hatalmas ablak foglalta el,  kiváló kilátást nyújtott a Beatul ég felé magasodó felhőkarcolóira, melyeknek az oldalán a savas esők és a légszennyezés által hagyott sebhelyek éktelenkedtek és a vörösesbarna felhőkkel takart égre. Erica bakancsa szinte elsüllyedt a padlót borító kék-piros és sárga geometriai ábrákkal díszített padlószőnyeg anyagába. Egy barna faajtóhoz értek, a tetején domborműves felírat hirdette a mögötte lévő szoba funkcióját.

SZEMÉLYZETI ÖLTÖZŐ

- Jade, gyere – mondta Trent.

- Nem tudom megszokni – válaszolta a lány.

- Én meg azt nem tudnám megszokni, hogy ha elkapnának minket. - Három, ezüstszínű kártyát vett elő a zsebéből és szétosztotta a társai között. Erica megnézte a sajátját, egy 10-es számot festettek az elejére.

Egy tágas terembe nyitottak, fémszekrények sorakoztak több sorban, köztük hosszú padok terpeszkedtek. A lány megkereste a tízes számú szekrényt és kinyitotta.

- Azt a rohadt – mondta Erica. A fogasról egy vörös selyemkimonó lógott le, a felső polcon egy fehér női álarc hevert, üres szemnyílásai a plafon irányába meredtek. – Szuper.

Körülnézett, majd magárakapta az öltözéket, majd megnézte a szekrényajtó belsejére erősített tükörbe és megrázta a fejét, enyhén szólva gázul nézett ki, úgy döntött, hogy megnézi a társait, ők sem festettek valami jól.
 Hawkins az egyik pad mögött álldogált,vörös, testhezálló kezes-lábast viselt, amit kígyópikkelyszerű mintázat díszített, hátul egy villás farok himbálódzott, az arcát egy acsargó démonmaszk fedte, hosszú tűzpiros nyelvét kinyújtotta, megmutatta felső állkapcsában fehérlő éles agyarakat.
Neyy egy testhezálló, aranyszínű szamurájpáncélt kapott, a sisakrostélya egy tigrist ábrázolt.

- Miért nem bírtunk megmaradni a fehér szmokingnál? – kérdezte Trent.

- Hogy lehet valakinek ilyen ízlése?– tette hozzá Neyy.

Erica utált olyan ruhákat hordani, amiket szinte csak azért találtak ki, hogy az embert emlékeztessék a nemére. Alig várta, hogy mikor vége legyen ennek az egésznek, ő ledobhassa magáról ezt a göncöt és újra úgy ahogy emberi formája legyen.
Elindult az ajtó felé, a kapitány megszólalt.

- Jade, innentől te leszel a hajón a teafelszolgáló, oké?

- Hawkins, nem húznál vissza a pokolba?

Erica felnézett a plafonon lévő egyik biztonsági kamerára, de félre is kapta a tekintetét a gépszem látószögéből.
Feleslegesen
Russel vírust juttatott a biztonsági rendszerbe, ami egyszerűen letörölte őket a felvételről.
Kinyílt az ajtó, az öltözőbe egy alacsony, japán származású férfi lépett be. Vörös selyemtunikát és nadrágot viselt. A ruházatát egy sárkány tekergett, a farka a férfi bal nadrágszárától indult, végigtekergett a lábán és a törzsén, a mitikus teremtmény hosszú feje a jobb vállánál acsargott.

- Kevés a pincér a partin, és ti itt kaszinoztok? - Csípőre tette a kezét, keskeny szemei szinte villámokat lövelltek. Nyomás felfele, mielőtt ki vagytok rúgva! Na nyomás!

A holografikus patkány lopva körülnézett, odalopakodott és becsúsztatott egy fekete borítékot a piros postaládába, majd egy pukkanással elillant.
 Egyesek a dzsinneket gyerekjátékoknak tartották. Ez igaz is volt, eredetileg a XX-XXI. század gyerekek számára írt oktatóprogramjaiból alakultak ki. Az olyan ügyes törők, mint Russel viszont képesek voltak ezeket az avatárokat úgy programozni, hogy gömbkomputer mesterséges intelligenciájának vizuális kivetülése legyen.
Russel hátradőlt a székében és kifújta a levegőt. Az ő munkája hivatalosan véget is ért.

- Kijelentés: Érdekes a program amit írt - szólalt meg egy gépies hang a fiatal férfi háta mögött. Steven ijedtében megpördült és szembenézett AT-val. A robot mély orgánuma épp úgy a megfélemlítést szolgálta, mint a görnyedt testtartás, a háromszög alakú fej, behajlított végtagjai és karomszerű ujjai. 

- Basszus AT! Ilyet legközelebb ne!

- Megjegyzés: Bocsásson meg, hogy magára ijesztettem, Russel egység. – Pontosan egy másodpercre elhallgatott és folytatta. – Kijelentés: Szeretném elsőként felköszönteni születésének 25-dik évfordulójának alkalmából.

- Köszi. – Russel egy pillanatig azt várta, hogy a robot mikor kap elő egy szépen becsomagolt ajándékot és nyomja a kezébe, azonban az csak ott állt és figyelt.- Válasz: Talán a megbízásért kapott pénzből Erica Jade vásárol az ön számára valami ajándékot.

- Előbb legyen miből vásárolnia.
- Kérdés: Mit csinál az ön által alkotott program?

- A cucc a programkód egy részének álcázza magát, ami törli a csapat többi tagjának minden nyomát a felvételekről és a biztonsági naplóból
- Kijelentés: Ez figyelemreméltó.

- Köszi - válaszolta egy kicsit kedvetlenül. - 

Steven kipillantott a vezérlőterem ajtaján. A Renegát az oxidációtól vörösé változott felhőkarcolók tövében parkolt. A légszennyezéstől barna égen nem látszottak a csillagok. Ez egy haldokló világ volt, ötven év múlva már az utolsó itt élő ember is eltávozik innen, helyettük roncsvadászok jönnek, lebontják az épületeket a bennük lévő fémért. A fülledt és párás mellékutcákban tenyésző dzsungelek zöld tengeré duzzadva ellepik a tornyok talapzatát, míg azok nem lesznek többek, mint az eső és a szél által egyre jobban lekoptatott fémhegyek.

- Foglaljuk le magunkat – mondta Russel és munkához látott. Száműznie kellett ezeket a baljóslatú gondolatokat, mert csak még paranoiásabbá teszik. Felrakott a hajó komputerére egy programot, ami véletlenszerű transzponderjeleket generált. Azonban nem történt semmi, általában azért foglalta le magát, mert addig is körülötte folytak az események és talán történik valami érdekes.
Elindított egy rendszerdiagnosztikát a Renegát komputerén.
Ekkor jött rá, hogy majd leragad a szeme, megtörölte és megszólalt.
- Szükségem van valami üzemanyagra.
Csinálhatta volna Erica módszerét is, de arra nem lett volna most ideje. A bögrébe kitöltött, folyékony módszer alkalmazása sokkal kifizetődőbb.
Steven az ebédlőbe érve meglepetten ugrott hátra. Az étkezőasztalt fehér abrosz terítettek, a közepén egy szürke, mély fémtál volt, amiből ínycsiklandozó illatok áradtak. Russel azonnal sejteni kezdett valamit, az edény felé hajolt. Pirosra sült tellusi angolna, fellehetett ismerni a hátán meredező fűrész élű hátúszókról, mellé piros és kék zöldségszeleteket tálaltak.
- Kijelentés: Tellusi sült angolna.

AT a férfi háta mögött állt, a bal kezében egy húsvágó bárdot tartott. A mennyezeti lámpák sárga megcsillantak vágóalkalmatosság élén. A tekintete a robot vörös szemeire vándorolt. Leküzdötte a késztetést, hogy ordítva rohanjon le a hajóról és elvigyorodott.
- A kedvenc kajám – válaszolta Steven. AT három szeletet levágott a halból, kipakolta a tányérra, mellé egy adagnyi zöldséget halmozott, majd az egészet zöld mártással koronázta meg.
A törő közben leült az asztalhoz és levágott egy darabot, megmártogatta a szószba és a szájába dobta. Hagyta, hogy a hal édeskés-pikáns íze szétáradjon a szájába. Valami hiányzott belőle, nem volt meg a szokásás csípős mellékíz.
- Honnan ismered a receptet?

- Válasz: Jade egységgel tárgyalták pontosan két hónappal ezelőtt. - Pillanatnyi szünetet tartott. - Kérdés: Akarja, hogy visszajátsszam a felvételt?

- Inkább ne. - Akkor még minden rendben volt. Mintha csak eltávolodott volna tőle, egyre kevesebbet beszéltek, akkor is a munkához fűződő dolgokról. Steven egy újabb falatot kapott be és rágott össze. AT-ra emelte a tekintetét, elmosolyodott. – Finom.

Erica-nak érzése volt mintha egy kertben lett volna, a szabad ég alatt. A kör alaprajzú terem tele volt ültetve különféle formájú, színű és méretű növényekkel. A terem túlsó végében egy apró vízesés csörgedezett, átfolyt a számára kialakított mesterséges medren és végül egy mesterséges tóba torkollott. Itt-ott különféle szobrok álltak, a falon festmények lógtak, nyugodt életképeket vagy szilaj, vad energiától dühöngő csatajeleneteket ábrázoltak.
A vendégek apró csoportokba iszogattak és beszélgettek, mások a műalkotásokat csodálták vagy nagyobb érdeklődést mutattak a különféle harapnivalókkal megrakott svédasztalok kínálata iránt. A levegőben parfümillat terjengett, már amit a lány sejtett belőle, mert csoda, hogy a maszkban tudott egyáltalán lélegezni.
A lány átegyensúlyozott a tömegen, a bal kezében egy pezsgőspoharakkal teli tálcát egyensúlyozott. Közben próbált arra koncentrálni, hogy meg ne botoljon a saját ruhájába. A padlóval való találkozás nem csak fájdalmas lett volna, nem csak röhejes a selyemruhába, hanem mivel az ilyen pincérnőknek az egyensúlyérzéke valószínűleg az oberoni táncoslányokéval vetekedett.  

A lány összerezzent, amikor egy devliai vörös pikkelyekkel borított keze kinyúlt és leemelt a tálcáról egy poharat. A terem túlsó végében egy kitárt ajtó volt.

- A kincstár – hallatszott Neyy hangja a lány bal fülébe rakott headsetből.

- Neked nem kellene felszolgálni? – szólt vissza a lány. A ruha nyakában egy kommunikátor volt beépítve.

- Én biztonsági őr vagyok. Hawkins tőled jobbra van.

A terem egyik távolabbi végében tényleg ott álldogált az ördögnek beöltözött Hawkins. Jade nem látta a férfi arcát a maszktól, de a testtartásából látszott, hogy nem nagyon érzi jól magát a bőrében, vagy a jelmezében.

- És nekem kell bemenni, igaz?
- Nyitva az ajtó - suttogta Neyy. - Bármi van, fúj bele a kommunikátorba és rohanok, világos?
- Persze, nem lesz feltűnő, hogy ha egy nagydarab állat csak úgy átcsörtet a termen.
- Koncentrálj a kehelyre.
Jade átvágott a termen, és belépett az ajtón. Megcsapta az egyenes vonalú folyosó hűvös szellője, melynek mindkét oldalán műtárgyak álltak, amiket a feléjük helyezett lámpák jégkék fénye világította meg. Kifújta a levegőt, és összerezzent a maszk által mély süvítésre torzított hangtól.
- Nyugi kislány - mondta magában Jade és elindult. Tőle balra egy vörösre festett szamurájpáncél állt, jobbra egy egymással csatázó űrhajókat ábrázoló festmény. A tűzbe boruló űrjárművek képe a következő pillanatban elhalványult, helyette egy kék és zöld virágokkal teli kert körvonalai rajzolódtak ki.
A többi kiállítási tárgy is ugyanilyen furcsa volt: olyan fényszobor, ami az egyik oldalról egy rózsa volt, de egy másikból egy támadásra készülő nagymacska. A legérdekesebb dolog azonban egy galauri üveggyöngy volt.
Mintha csak egy hatalmas szappanbuborék lebegett volna a vitrinbe, a felszíne állandóan fodrozódott és hullámokat vetett, a következő pillanatban összelapult, az aljából csápok nőttek ki, majd hirtelen kígyóalakúra tekeredett, az elülső része kiszélesedett, méregfogakkal teli állkapocs nyílt. A fényből és folyadékból szőtt királykobra feje előrelendült, mintha csak lecsapott volna láthatatlan zsákmányára, ebben a pillanatban apró darabokra robbant szét, egy apró és foszforeszkáló miniatűr csillagködöt hozva létre, amely újra gömbbé sűrűsödött össze.

- Az ott vr’a pezsgő, kedvesem? – hallatszott egy hang a tárgyat határoló sötétségből.
Erica összerezzent. Egy fekete öltönyt viselő férfi úgy lépett elő, mintha csak egy falon átsétáló kísértett lett volna. Kirázta a hideg a férfitől, aki nem lehetett magasabb nála. Keleties arca kifejezéstelen volt, azonban volt benne valami farkasszerű. Fekete haját hátrafésülte, ezzel szabadon hagyva a homlokától a bal halántékáig húzódó lézervágta heget.
- Igen – válaszolta Erica, és a tálcát az idegen felé nyújtotta. A férfi elvett egy pohárral, belekortyolt, és újra az üveggömböt kezdte el figyelni..

- Csodálatos, az elsőt még egy lélekfestő csinálta. Az soha nem vette fel kétszer ugyanazt az alakot , állítólag öntudatra ébredt, madárrá változott és elindult az univerzum pereme felé. – Tekintetét a plafonra emelte, mintha csak a képzelt madár röptét követné. – Most is folytathatja az útját, de soha nem érheti el. Ha el is jut oda, akkora már a csillagok összeomlanak a saját súlyuk alatt és azon valóságnak, amit mi ismerünk, vége lesz.

Úgy festett, hogy Hedaya nem csak a műtárgyakat, hanem az elmebetegeket is gyűjti.
 – Hány éves kedveském?

- Húsz.

A férfi kiitta a pezsgőt, és  visszarakta a tálcára a kiürült poharat. A halk koccanás ijesztő volt a lány számára.

- Túl fiatal, hogy megértse.  Viszontlátásra kedveském.

A lány fellélegzett mikor a férfi elindult az ellenkező irányba. Folytatta az útját, a folyosó lassan balra kanyarodott. Itt vitrinek sorakoztak mindkét oldalon, bennük kisebb szobrok, hologramok, gravitációs generátorok által létrehozott vízgömbök, belsejükben genetikai úton létrehozott miniatűr kék bálnák úszkáltak.
Hamarosan megtalálta azt amiért jött. Egy tenyérnyi méretű, áramvonalas kialakítású, magas nyakú kelyhet, amit egy zöld, vörös fémerekkel átfuttatott meteorkőből faragtak ki.
Jade körbepillantott, óvatosan a padlóra rakta a tálcát, mély levegőt vett és benyúlt a kimonója alá és megnyomta az övére erősített kis dobozka tetejét. A lány bőrén bizsergés vonult végig, ahogy az eszköz elektromágneses hullámokat generált. Ezek megzavarták a vitrinbe szerelt tapintásérzékelőket. Kifújta a levegőt, és az üvegtárló oldalaira helyezte a kezeit és óvatosan leemelte a helyéről. A homloka nedves lett, és Jade csak remélni tudta, hogy a kezei nem lesznek csúszósak az izzadságtól.
Lerakta a vitrint, óvatosan megfogta a kelyhet és a kimonója egyik belső zsebébe csúsztatta.
Sok rosszat lehetett mondani a vegaiakról, de azt nem, hogy rossz kapcsolataik voltak. Irqoulnak úgy festett, hogy tényleg sok barátja élt ezen a bolygón, köztük az egyenruhát tervező fickó, nő, harmadnemű vagy bármilyen nemű létforma.
A lány már indult volna, amikor egy alacsony, öltönyös férfit látott felé közeledni. Az arcvonásai valamiféle kártékony rágcsálót juttattak Jade eszébe. Szénaszőke haján látszott, hogy festette.
Mire Erica feltudta volna az egészet fogni, a patkányképű odalépett hozzá, átölelte a derekát és ezt suttogta.
Én meg nem vagyok  pincérnő. 
Erica fellódította a bal lábát és a térdét a férfi ágyékának nyomta. Hedaya felvonyított, a sértett testrészt markolászva térdre esett. Erica hatalmas hibát követett el, de ezt nem lehetett bekalkulálni.
- Őrség! Megtámadtak! - sikította Hedaya.

Erica már akkor lerúgta a papucsát, mikor a férfi őrségért kiáltott. Nem tudott elindulni, érezte hogy egy erős marok szorul a karjára...